A parentifikációról

Manapság egyre többet lehet olvasni a parentifikációról. Ez nem mást jelent, mint a gyermek szülői szerepbe történő kényszerítését, mely által olyan felelősség kerül a gyerekre, amelynek elbírására életkoránál fogva még nem képes. Másképp fogalmazva, a gyerekkor ilyenkor túl korán megszűnik.

Gyakran jelentkeznek terápiába olyan páciensek és kliensek, akik gyermekkoruk során igazságtalanul nagy terheket voltak kénytelenek cipelni. Például a szülő érzelmi vagy fizikai szükségleteiről nekik kellett gondoskodniuk, ahelyett, hogy ez fordítva történt volna. Ez azt is jelenti, hogy idővel egyenesen felelősnek is kezdték érezni magukat a szülő jóllétéért, háttérbe szorítva ezzel saját, életkorukból adódó különböző érzelmi és fizikai szükségleteiket.


Az a szülő, aki gyermeke szükségleteinek kielégítése helyett a saját szükségleteivel törődik, és azok kielégítését gyermekétől várja, kijelenthetjük, hogy szülői szerepében gyakorlatilag inkompetens. Van, aki kezdettől fogva úgymond “nem egészségesen” áll a gyermekével való kapcsolatához, és van, aki időközben válik parentifikáló szülővé. Az első esetben fontos szerepet játszhat a szülő érzelmi éretlensége, fokozott egocentrizmusa, felkészületlensége a szülői szerepre, különböző személyiségzavarok (talán ezen a téren legfontosabb a borderline vagy nárcisztikus személyiségzavar által érintett felnőtt) vagy mentális zavarok általi érintettsége (a különböző függőségek kiemelt szerepet játszanak ezen a téren is). Az utóbbi esetben – mikor a felnőtt időközben válik parentifikáló szülővé – gyakran láthatunk az előzményben stresszkeltő, negatív életeseményeket, például házastárs elvesztését, munkahelyi kudarcokat, kapcsolati krízishelyzeteket, válást. A parentifikáció egy speciális formájának tekinthetjük azt a helyzetet, amikor a szülői inkompetencia ahhoz is elvezet, hogy az idősebb gyerek(ek) neveli(k) fel kisebb testvéreiket, mintegy “pótszülőként”.


Milyen következményei lehetnek az ilyen és ehhez hasonló családdinamikának a gyerek felnőttkori funkcionálására nézve (a teljesség igénye nélkül)?


1. negatív énkép, alacsony önértékelés
A parentifikáció eredménye okvetlenül kudarcélmény, hiszen a gyerek, saját érettségi szintjéből kifolyólag nem képes teljes mértékben kielégíteni a szülő minden szükségletét és elengedő támaszt nyújtani neki. A kudarcélmény akarva-akaratlanul is internalizálódik, és beépül az énképbe és önértékelésbe, ami elvezethet labilis vagy alacsony önértékeléshez és permanens értéktelenség érzéshez.


2. állandó önfeláldozás és saját szükségletek, vágyak háttérbe szorítása, csökkent önérvényesítési képesség
Mivel a gyerek azt „tanulta meg”, hogy szükségletei a szülőével szemben csak másodlagosak lehetnek, így felnőttkorában is hajlamos lehet lemondani a vágyairól interperszonális kapcsolataiban. Emellett, a szülői elhanyagolás – mely a parentifikációval szükségszerűen együtt jár – azt a meggyőződést alakíthatja ki a gyerekben, hogy felesleges környezete felé kommunikálnia természetes elvárásait, igényeit, mivel arra senki sem figyel, az senkit sem érdekel. Kapcsolataiban gyakorlatilag feladja önmagát, és alárendelődik a másik félnek. Emellett az élet több területén nehézséget jelenthet az asszertív kommunikáció is, azaz az érdekérvényesítés terén is problémáik adódhatnak.


3. határhúzási nehézségek
A saját szükségletek kielégítéséről történő lemondás, és az alárendelődés kéz a kézben járnak a határhúzás nehézségeivel. Márpedig ez egy nagyon fontos skill, amely elengedhetetlen az optimális mentális egészség fenntartásához. Aki nem képes határokat húzni, az könnyen magára veszi mások problémáit, és úgy érzi, az ő felelőssége megoldani őket (akárcsak régen a parentifikáló szülő problémáit is), melyben ha „elbukik”, újabb kudarcélményre tesz szert. Emellett a határokat nem húzó és be nem tartató személyeket mások könnyen kihasználják. A túlzott felelősségvállalás akár pszichés tünetekhez és mentális zavar kialakulásához is vezethet, például pszichoszomatikus tünetek felbukkanásához, vagy éppen depresszió és szorongásos zavar kialakulásához.


4. elveszett felhőtlen gyerekkor és annak „bepótolása” felnőttként
A gyerek számára abban a pillanatban, hogy felelősnek kezdi érezni magát a szülő állapotáért, megszűnik az önfeledt gyermekkor. A gyerek koraéretté válik, amelyet a felnőttek sokszor – tévesen! – pozitívan értékelnek, miközben a gyerek túl korán elveszít valamit, amire a lelki fejlődés optimális alakulásához szüksége lenne. Mivel ez egy veszteség is egyben, dupla teher kerül a gyerekre: egyrészt gondoskodnia kell a szülőről, amelynek terhét innentől kezdve konstans cipeli, másrészt el kell gyászolnia a veszteséget. Ha ez nem sikerül, akkor felnőttként törekedhet arra, hogy „bepótolja” a hiányt, és ez átmenetileg vagy tartósan egyenetlen életvezetéshez, diszfunkcionális kapcsolatokhoz vezethet.


5. krónikus elhagyatottság érzés
Mivel a parentifikált gyerek sokszor magára van hagyva érzéseivel, vágyaival, szükségleteivel, így leképeződhet benne az az érzés, hogy egyedül magára számíthat ezen a téren (is). Ez elvezethet egy permanens – felnőttkorban is jelen lévő – elhagyatottság érzéshez, amely rányomhatja bélyegét a mentális egészségre és jelentős (pár)kapcsolati nehézségeket is okozhat. Sok esetben a bizalom a környezetben szintén mélyen sérül, főleg akkor, ha a túlzott felelősséggel a gyerek régen teljesen magára volt hagyva.


Szülőként tehát érdemes tisztába lennünk a családi szerepek, és az azokkal járó felelősségek optimális megosztásával: a szülő a felnőtt, a gyerek pedig gyerek. A szülő feladata a gyermek érzelmi és fizikai szükségleteinek kielégítése, és nem fordítva. Ha úgy érezzük, szülőként ezen a téren nem tudunk megfelelően „teljesíteni”, vagy szélsőségesen negatív esemény, krízishelyzet áll be, érdemes vagy a kortársakhoz (felnőttekhez) fordulni, vagy professzionális segítséget kérni. Mindezt a felhőtlen gyerekkorért, és az optimálisabb felnőttkori mentális egészségért.

Ezek is érdekelhetnek

Mely helyzetekben nem jön szóba online pszichoterápia? Manapság egyre elterjedtebb az online pszichológiai konzultáció és online pszichoterápia, melyet elsősorban a COVID-19 járvány …

Nem kell tökéletes szülőnek lenni! Elég, ha ‘elég jók’ vagyunk. Rengeteg szülő számol be bűntudatról vagy lekiismeretfurdalásról annak kapcsán, hogy saját megélésük …

Egy pszichoterapeuta-család igaz történeten alapuló drámája: Hagyaték – ajánlás A minap egy szuper előadáson jártam egy pszichiáter kolleginával, amelynek címe Hagyaték volt. …