Különböző szakmai háttér

A klinikai szakpszichológusok elsősorban pszichoterápiát és pszichodiagnosztikai vizsgálatokat végeznek. Noha szakvizsgájuk van, de nem orvos alapképzettségűek, így gyógyszert nem írnak. Pácienseiken elsősorban pszichoterápiával segítenek, amely különböző iskolák mentén történhet, például kognitív-viselkedésterápia (CBT), pszichoanalitikus terápia, humanisztikus terápia, stb. Emellett „eklektikus” módon is dolgozhatnak, amikor is a páciens problémájának természete, egyéni jellemzői, pszichés állapota, illetve az aktuális terápiás ülésen hallottak határozzák meg, hogy éppen mely iskolából „vesz kölcsön” és használ egy-egy intervenciót a szakember.

A pszichiáterek orvosi végzettséggel rendelkeznek, – ennél fogva nem meglepő, hogy – a mentális zavarokat orvosi, biológiai megközelítéssel (is) kezelik. A pszichiáterek szintén diagnosztizálnak, de ehhez pszichológiai teszteket nem alkalmaznak (maximum rövid kérdőíveket). Emellett pszichoterápiás ismeretekkel is rendelkezhetnek, sőt, pszichoterapeuta szakvizsgát is szerezhetnek, mely esetben a páciensek egy részénél a kezelés „fő csapásiránya” a pszichoterápiával történő megsegítés lesz, akárcsak a pszichológusoknál.

Az együttműködés előnyei

A klinikai szakpszichológusok és a pszichiáterek közötti együttműködés rendkívül fontos, mivel a két szakember jellemzően a páciens mentális állapotának, problémájának más-más aspektusát veszi fókuszba és célozza meg. Az együttműködés számos előnnyel jár:

1. Holisztikus megközelítés:A lelki, és biológiai folyamatok egyaránt fókuszban vannak. Az együttműködés által tehát olyan kezelés valósulhat meg, amely egyaránt figyelembe veszi a beteg mentális állapotának érzelmi és fizikai aspektusait.
2. Pontosabb diagnózis és kezelési terv:ezen a szakterületen különösen igaz, hogy „több szem többet lát”, hiszen van, hogy csak a viselkedés felszíni jegyeiből következtetünk a háttérben zajló lelki és/vagy biológiai folyamatokra. A team munka hozzájárul egy differenciáltabb kép kialakulásához, annak kapcsán, hogy milyen természetű az adott probléma, és hogyan lehet legjobban segíteni a pácienst a gyógyulásban.
3. Pszichoterápia és gyógyszeres kezelés kombinálása: Számos mentális betegség, például a középsúlyos-súlyos depresszív epizód a gyógyszeres kezelés és a pszichoterápiás módszerek kombinált alkalmazásával kezelhető leghatékonyabban, melyet kutatási eredmények támasztanak alá. A klasszikus felállás szerint a pszichiáter a gyógyszeres terápiát, míg a klinikai szakpszichológus a pszichoterápiát adja ehhez.
4. Kölcsönös támogatás és szakmai fejlődés:Az együttműködés nemcsak a betegek számára előnyös, hanem a szakemberek számára is gyümölcsöző. A különböző megközelítések, nézőpontok egymással történő megosztása lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre is.

Az együttműködés kihívásai

Bár az együttműködés számos előnyt kínál, nem mentes kihívásoktól sem. Az egyik legnagyobb akadály a különböző szakmai megközelítések és a kezelési alapelvek eltérése. A pszichiáterek gyakran a biológiai modelleket követik, míg a pszichológusok inkább a pszichodinamikus vagy kognitív megközelítéseket alkalmazzák. Az együttműködést emellett tovább bonyolíthatják az eltérő munkarendek, a titoktartás szabályai, és az egyes szakemberek eltérő szakmai prioritásai is. Mindezek ellenére az alapvető cél továbbra is közös: a páciens mentális egészségének helyreállítása, és/vagy életminőségének javítása. A megfelelő kommunikáció és a közös célok mentén való munkálkodás és gondolkozás segíthet áthidalni a fent említett különbségeket.