“A szüleim megvertek, amikor gyerek voltam, és nem vagyok traumatizált” – mondja egy alkoholbeteg férfi, akinek a párja feljelentette őt fizikai bántalmazás miatt.

„Gyerekként sokat büntettek, és jól vagyok” – mondja a férfi, aki minden alkalommal keményen bírálja magát, amikor hibázik.

„Amikor gyermekként engedetlen voltam, apám bezárt egy szobába, és ezért ma hálás vagyok neki” – mondja a nő, aki pánikrohamoktól és a szűk helyektől való félelem miatt szenved.

„A szüleim arra kényszerítettek, hogy tanuljak ebben a szakmában, ahol sok pénzt keresek, és ezért nagyon hálás vagyok nekik” – mondja a férfi, aki alig várja a péntekeket, mert utálja a munkáját.

„Amikor kicsi voltam, a szüleim addig ültettek az asztalhoz, amíg mindent meg nem ettem” – mondja egy nő, aki nem érti, miért küzd étkezési zavarokkal.

Itt az ideje áttörni a generációs traumán és tudatosítani a múltból eredeztethető káros mintáinkat. Itt az ideje, hogy együttérzőek legyünk magunkkal és gyermekeinkkel.

A gyermek beszélgetésen keresztül tanulja meg megoldani a problémákat, ehhez viszont az kell, hogy a családban is így történjen a problémamegoldás. Ha azonban a nehézségeket fenyegetésekkel és büntetésekkel “jutalmazzuk”, csak félelmet generálunk és egy nap majd lehet, hogy ő is ugyanígy fog cselekedni.

Egy gyermek akkor tanul együttérzést, ha együttérzünk vele.

A gyermek megtanul másokat meghallgatni, ha őt meghallgatják, és érdekel minket, hogyan érzi magát, és milyen is az ő világa.

Egy gyerek megtanul hinni magában, ha mi hiszünk benne.”

Nem kell tökéletes szülőnek lenni, de tisztelni kell gyermekeinket és szeretettel kell nevelnünk őket. ”

Amennyiben pedig sajnos ez nem így történt, felnőttkènt már jogunkban áll dönteni a saját gyógyulásunk mellett!