A felnőttek pszichológiai, pszichodiagnosztikai vizsgálatáról: mit takar pontosan és hogyan zajlik?

Mi a különbség a pszichológiai és pszichodiagnosztikai vizsgálat között?

Valójában nincs különbség, így a továbbiakban pszichológiai vizsgálatként utalok magára a folyamatra.

Ki végezhet pszichológiai vizsgálatot?

Klinikai szakpszichológusok és pszichoterapeuták. A neuropszichológiai szakpszichológusok természetesen speciális, úgynevezett neuropszichológiai (leggyakrabban a kognitív készségek színvonalát feltérképező) vizsgálatokat is végezhetnek, kompetenciakörük erre feljogosítja őket.

Kik szokták kérni a pszichológiai vizsgálatot és milyen céllal?

Általában az alábbi eshetőségek egyike áll fenn:

• pszichiáter szakorvos: nem ritkán előfordul, hogy egy pszichiáter szakorvos bizonytalan egy páciens diagnózisát illetően, vagy esetleg a páciens személyiségéről többet szeretne megtudni. A diagnózis befolyásolja az adekvát terápia – gyógyszeres kezelés és/vagy pszichoterápia – kiválasztását, és sok esetben a gyógyszerválasztást is.
• egyéb szakorvos: előfordul – bár ritkábban -, hogy egyéb szakorvos (pl. nőgyógyász, gasztroenterológus, neurológus) kéri a páciens pszichológiai vizsgálatát vagy állapotfelmérését, leggyakrabban a pszichés alapon történő tünetképződés kizárásának céljából, vagy valamely pszichoszomatikus betegség fennállásának gyanúja esetén.
• a páciens vagy a kliens maga: nem ritka, hogy maga a kliens vagy páciens kéri saját vizsgálatát, amennyiben valamilyen pszichiátriai betegség terén érintettnek véli magát, vagy szélesebb körű önismeretre szeretne szert tenni személyiségének megismerésével.
• a klinikai szakpszichológus vagy pszichoterapeuta, akihez a kliens problémájával fordul: amennyiben a szakember néhány találkozás után bizonytalan a diagnózist illetően, vagy a jelentkező kliens személyiségéről többet és viszonylag gyorsan szeretne megtudni mélységeiben, kezdeményezheti ő maga is a páciens vizsgálatát – természetesen annak beleegyezésével.
• klinikai szakvizsgával nem rendelkező pszichológus: amennyiben olyan pszichológus, aki nem rendelkezik diagnosztikai kompetenciával (azaz nem tett klinikai szakpszichológiából szakvizsgát) arra gyanakszik, hogy egy – akár már hosszabb ideje – hozzá járó kliens esetén fennáll (vagy időközben kialakult) valamilyen mentális betegség, vagy klinikai szintet megütő zavar, fordulhat klinikai szakpszichológushoz, annak eldöntéséhez, hogy a kliens további kezelése kompetenciakörén kívül vagy belül esik-e.
• bíróság: bírósági ügyek esetén gyakran kérnek fel (igazságügyi) klinikai szakpszichológust vizsgálat lefolytatására, mely esetben a bíróság jelöli ki az adott szakembert, a vizsgálandó egyénnek pedig együtt kell működnie a szakemberrel a vizsgálat lefolytatásában. Ebben a helyzetben tehát a páciensnek a szakember személyét tekintve beleszólása nincs.

Tehát elmondható, hogy a vizsgálat – a bíróság által elrendelt vizsgálatok egyes részeinek kivételével – szinte minden esetben a páciens vagy kliens érdekében történik, függetlenül attól, hogy ki kéri azt.

Miből áll egy pszichológiai vizsgálat?

Helyzettől függetlenül a pszichológiai vizsgálatok általában két részből állnak:

1. interjús szakasz: változó hosszúságú interjút készít a szakember, mely során a pácienst, klienst nehézségeiről, tüneteiről, panaszairól, és az ezekkel potenciálisan kapcsolatban álló tényezőkről kérdezi, majd ezt követheti a fontosabb gyermekkori történések, a gyermekkori fejlődés, és a múlt történéseinek részletes feltérképezése is.

A második, tesztfelvételi szakasz nem képezi részét minden egyes vizsgálatnak, időnként ettől el lehet tekinteni.

2. tesztfelvételi szakasz:az interjú során nyert információk és a szakember fejében megfogalmazódott kérdések alapján a vizsgálatvezető kiválasztja a megfelelő teszteket, és azokat kitölteti vagy felveszi a klienssel.

A vizsgálati eredményeket a szakember írásos dokumentumban, szakvéleményben rögzíti, majd az eredményeket – amennyiben kezelőorvos rendelte el a vizsgálatot – továbbítja. Emellett a vizsgálatot követi a páciens tájékoztatása az eredményekről, visszajelzés adása, melyhez minden páciensnek és kliensnek joga van, de kivételes esetben ezt a feladatot a kezelőorvos – amennyiben van – átveszi a vizsgáló pszichológus helyett.

A vizsgálattól tehát félni nem érdemes, az abból kinyerhető információkból pedig a kliens vagy páciens nagymértékben profitálhat önismeretét, aktuális állapotát, vagy akár diagnózisát tekintve, meghatározva ezzel azt az irányt, amely felé indulva állapota javulása leghamarabb bekövetkezhet.