Mi a trauma?

„A trauma – legyen fizikai vagy pszichikai természetű – valamely védőréteg olyan mérvű sérülése, hogy az már nem kezelhető azokkal a mechanizmusokkal, amelyekkel a fájdalmat és a veszteséget általában kezelni szokta az egyén. A sérülés annyira súlyos, hogy még ha számít is az egyén az esemény bekövetkezésére, a hatást akkor sem lehet bejósolni” – írja Mitchell 1999-ben megjelent cikkében.

 A pszichotrauma szinonímájaként használhatjuk egyébként a stresszkeltő életesemény fogalmat is, mely minden esetben olyan körülményekre utal, amelyek nagyfokú kihívást jelentenek az egyén alkalmazkodóképességére és erőforrásaira nézve.

Összességében elmondható, hogy a traumatizáló életesemény egyrészt szélsőségesen eltér a hétköznapi élethelyzetektől és a mindennapi eseményektől, másrészt az átélő személy tehetetlen, kontrollvesztett, és intenzív fenyegetettséget, kiszolgáltatottságot él át közben. Következésképpen összeomlik az egyén világról, és annak megbízhatóságáról kialakított képe.

Így tehát, objektíve nem lehet kizárni egyetlen negatívnak minősülő életesemény traumatizáló voltát sem, mert az egyéni, hogy kit, mely helyzet, milyen mértékben traumatizálhat. Amivel az egyik személynek utólag extrém nehéz megküzdenie, azon a másik személy akár könnyedén át is lendülhet rövidebb idő elteltével.

Sérülékenység

Az egyéni különbségek ellenére, ha egy számára kiemelkedően súlyos traumát szenved el valaki, akkor a személyiségétől és előtörténetétől függetlenül is sérülni fog valamilyen mértékben. Nincs tehát olyan személyiségjellemző, ami minden esetben, önmagában védelmet jelentene a traumatikus élmények átmeneti vagy hosszútávú destruktív hatásaival szemben. A kérdés talán az, hogy az érintett személy képes-e, – és ha igen, mennyi idő lefolyása alatt -felépülni az őt ért pszichotraumá(k)ból, és egy, a megváltozott feltételekkel immáron összhangban lévő világképet „megalkotni” magának.

Az egyik legvulnerábilisabb pozícióban természetesen a gyermekek vannak, mivel a gyermekkori traumatizáció – egy már stabil, fejlett személyiségstruktúra hiányában – hosszútávon befolyásolja a személyiségfejlődést. További, a gyermekek helyzetét nehezítő tényező az, hogy a még érésben lévő kognitív, szociális és érzelmi készségek miatt kevesebb elérhető úgynevezett protektív faktorral rendelkeznek. Az egyik legjelentősebb protektív faktor – amely gyakorlatilag megvédi a személyt a hosszútávú, szélsőségesen negatív következményektől – például a társas támogatás és az empatikus közeg.

Egyszeri traumatizáció és komplex traumatizáció

Azt talán sosem vitatta senki sem, hogy nagy horderejű, izolált traumatizáló életesemények (például egy földrengés, melyben a személy elvesztette otthonát, vagy például egy közeli szerettünk váratlan elvesztése) negatív hatással lehetek a mentális egészségre nézve. Arra azonban csak az elmúlt évtizedekben derült fény, hogy a külső szemlélő számára relatíve „kicsinek tűnő” – vagy éppen észrevétlen! – , de szélsőségesen negatív érzelmi állapotokat kiváltó, ismétlődő események legalább annyira destruktív hatással bírnak a pszichés funkcionálásra nézve, mint mondjuk egy izolált, nagyobb horderejű esemény által kiváltott traumatizáció. Halmozottan igaz lehet ez akkor, ha az elszenvedő kiszolgáltatott pozícióban van a bántalmazóval szemben, és nem tud kilépni a számára káros élethelyzetből. Ilyen ismétlődő, komplex traumatizációt okozó esemény alatt leggyakrabban a  családon vagy párkapcsolaton belül zajló rendszeres (többször megismétlődő) érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazást értjük. Nehezíti az ezt elszenvedők helyzetét, hogy az abúzus – legyen szó bármely formájáról – sokszor „zárt ajtók mögött” zajlik, így a környezet nem nyújt támogatást az áldozat számára, bagatellizálja az események súlyát, vagy egyenesen nem hisz az áldozatnak. Gyakran előfordul az is, hogy sokáig maga a bántalmazott fél sem képes felismerni azt, hogy ami vele ismétlődően megtörténik, az újra és újra traumatizálja őt, óriási károkat okozva neki, részben azért, mert a bántalmazó fél ezt manipulatív módon teszi. Erre manapság „rejtett bántalmazásként” utalunk.

Már azt is kimutatták, hogy a komplex traumatizáció kihat az agyi struktúrákra is, elsősorban az amygdala-ra és a hippocampus-ra. Az amygdala érzelmi központnak minősül, az érzelmi reakciókért felelős, míg a hippocampusnak az emlékezeti folyamatokban van nagy szerepe. Valamilyen típusú bántalmazásnak rendszeresen kitett gyermekek agya felnőttkorban strukturálisan eltér az ezeket nem elszenvedő felnőtt társaikétól ezen az agyi területeken. A traumatizáció tehát rendkívül sok esetben okoz az agyban is jól látható elváltozásokat.

Traumatizáció és mentális zavarok

A klinikai gyakorlatban dolgozó szakemberek – elsősorban pszichiáterek és klinikai szakpszichológusok – rendkívül nagy százalékban találkoznak olyan páciensekkel, akikről idővel kiderül, hogy komplex traumatizációnak voltak kitéve életük valamely szakaszában. Különösen gyakori ez pszichoaktívszer használó, személyiségzavaros, hangulatzavarban vagy szorongásos zavarokban szenvedő pácienseknél. Ma már tudjuk, hogy ezen zavarok kialakulásában oki szerepe van a pszichés traumatizációnak.

Természetesen izolált pszichotraumák is okozhatnak pszichiátriai betegségeket, például poszttraumás stresszbetegséget vagy különböző szorongásos zavarokat, de amennyiben az esemény felnőttkorban éri az egyént, és az alapszemélyiség stabil és egészséges, ezek a zavarok viszonylag rövid idő alatt megszüntethetők némi pszichés támogatás és átmeneti gyógyszeres kezelés segítségével.

Pszichotraumák és pszichoterápia

Bármely pszichotrauma esetén célszerű társas támogatásért folyamodni a környezetünk tagjaihoz. Időnként már az is elég segítségnek minősül a történtek feldolgozásához, ha van egyetlen egy személy, aki empatikusan végighallgat minket és lelki támogatásáról, elérhetőségéről biztosít.

Amennyiben azonban ilyen személy nincs a közvetlen környezetünkben, vagy komplex traumatizációt él(t)ünk át valamely életszakaszunk során, célszerű szakember segítségét kérni, aki pszichoterápia keretei között segít a történtek feldolgozásában, hosszútávon segítve ezzel életminőségünk jelentős javulását.