„Ahogy a születés pillanatában benne van az egész élet minden lehetősége, úgy az első interjúban is ott van számos apró, vagy éppen feltűnő jel, ami a terápia lehetséges alakulását vetíti előre. Ezért olyan fontos az első találkozás.” – írja Nógrádi Csilla, pszichológus.

Azzal, hogy kijelenti, hogy az első alkalmak előrevetítik a későbbi konzultációs vagy pszichoterápiás folyamat lehetséges alakulását, nem túloz a kollegina. Amikor egy új kliens vagy páciens érkezik, függetlenül a pszichológus specializációjától, egy úgynevezett „első interjú” felvétele kezdődik meg. A kifejezés maga csalóka, mert az első interjú rendszerint nem csak az első, hanem a második, vagy akár a harmadik alkalmat is lefedheti – ez nagy variabilitást mutat; helyzet, kliens- és szakemberfüggő. Az első interjú elsődleges célja a kliens vagy páciens aktuális problémáinak, nehézségeinek, panaszainak, tüneteinek körbejárása, feltérképezése, vagyis leegyszerűsítve nem más, mint beszélni arról, hogy a páciens milyen apropóból fordult most szakemberhez.

Azonban ez csak egyik funkcióját képezi az első alkalmaknak, a sok közül. A klinikai szakpszichológus az első alkalmak során számos más szempontot is mérlegel, feltár, melyek az imént említetten kívül jellemzően az alábbiak – a teljesség igénye nélkül:

• a problémák, nehézségek, tünetek kialakulásának ideje és körülményei, azok változása az idő során
• mentális zavar vagy pszichiátriai betegség fennállásának diagnosztizálása vagy kizárása
• a páciens pszichiátriai előtörténetének megismerése (amennyiben van neki)
• a kliens vagy páciens pszichoterápiás alkalmasságának felbecslése
• általános képet szerezni a páciens életviteléről, interperszonális kapcsolatairól
• általános képet kialakítani a kliens vagy páciens személyiségéről és annak működéséről
• a páciens megküzdési stratégiáinak azonosítása
• önkárosítási és öngyilkossági veszély felbecslése
• a hozott probléma lehetséges gyökereinek feltárása
• fontos összefüggések feltárása és – amennyiben a szakember ezt helyénvalónak érzi – visszajelzése
• kapcsolatépítés a pácienssel, klienssel
• bizalmas légkör kialakítása, amely lehetővé teszi a kliens számára az őszinteséget és megnyílást
• empatikus visszajelzések adása, illetve – ha szükséges –, lelki támogatás nyújtása
• annak eldöntése, hogy a szakember kompetensnek tartja-e magát az adott problémakört illetően
• annak eldöntése, hogy a segítségnyújtás megvalósulhat-e ambuláns keretek között, vagy inkább kórházi ellátásra van szükség
• annak eldöntése, hogy gyógyszeres kezelésre szükség lehet-e avagy nem

Az első interjút gyakran követi egy úgynevezett élettörténeti interjú felvétele, amikor a pácienst vagy klienst gyermekkori történésekről, emlékekről, gyermekkori fejlődéséről, érzelmeiről, kapcsolatairól kérdezzük. Sokszor ez nem képez teljesen külön ülést, vagy nincs kimondva külön, hogy egy másik „interjúformára” váltottunk; mi több, néha belekerülhetnek az első interjúba is a gyermekkort illető kérdések – ez is jellemzően szakemberfüggő. Az élettörténeti interjú felvételével egyre jobban kirajzolódnak az összefüggések, illetve – amennyiben a páciens több problémakörrel érkezett – a központi nehézség, panasz is, továbbá ennek lehetséges gyökere. Amennyiben az első interjú, illetve az élettörténeti interjú után kérdések maradnak a klinikai szakpszichológusban, ezeket követheti egy diagnosztikus ülés (vagy ülések), amikor tesztek felvételével ezeket a kérdéseket a szakpszichológus megválaszolja magának. Általában az első 2-3 ülés során gyűjtött információk alapján visszajelzést kap a kliens arról, hogy a pszichológus mit értett meg az interjúk során a problémáiról, aktuális nehézségeiről, és hogy látja a szakember, mi segítheti a klienst legjobban jelen helyzetében  a hozott nehézségei kapcsán.

Az első interjú, az élettörténeti interjú, illetve a diagnosztikai folyamat során nyert információk alapján már sor kerülhet egy megállapodásra pszichológus és páciens/kliens között, amire mi, szakemberek gyakran „terápiás szerződéskötésként” utalunk. Ez a kifejezés is csalóka, mert ez sokszor nem írásban valósul meg, tehát gyakorlatilag nem is szerződés, hanem inkább megállapodás. A megállapodás témája mindig az, hogy milyen keretek között, meddig és milyen módon fogja tudni segíteni az adott szakember a kliensét. A terápiás szerződés azt is pontosan kell, hogy tartalmazza, hogy milyen problémán fognak együtt dolgozni a felek, és mi a pszichoterápiás vagy konzultációs folyamat elsődleges célja. Vannak helyzetek, amikor meg lehet egyezni bizonyos számú ülésben – időtartam tekintetében –, ugyanakkor sokszor előre nem bejósolható, milyen gyorsan fog javulni a kliens vagy páciens állapota. Az előbbi esetre mint „zárt végű”, míg az utóbbi esetre mint „nyílt végű” terápiás vagy konzultációs folyamatként utalunk. Fontos, hogy a terápiás szerződéskötés a felek kölcsönös megegyezésével, egyenrangú felek között jön létre, így tehát azt a kliens/páciens legalább annyira alakítja és meghatározza, mint a szakember, akinek immár elég részletes képe van a fejében arról, hogy hogyan működik a páciens személyisége, és mi okozhatja a nehézségeit. A megállapodás tartalma természetesen időközben módosulhat, és a keretek is újra átbeszélhetőek, amennyiben szükség van rá.