Miért is hívják az érzelmileg labilis személyiségzavart más néven borderline-nak?

Elsősorban azért kapta ezt a nevet, mert réges-régen úgy tartották, hogy az ebben szenvedő páciensek sem nem „túl betegek” – értsd: nem skizofrének, tartósan nincsenek pszichotikus állapotban, mert nem hallucinálnak és nincsenek téveseszméik – , sem nem egészségesek – a klasszikus értelemben véve. Tehát valamiféle határon vannak pszichés szempontból az egészség és betegség között, illetve ingadozhat is az állapotuk, hol az egészséges(ebb), hol pedig a beteg(ebb) állapot felé konvergálva. Noha az idők során egyre többet lehetett megtudni erről a személyiségzavarról, de az eredeti nevét meghagyták. 

Lássuk, mi jellemző a borderline személyiségzavarban szenvedő személyekre nagy általánosságban:

1. instabilitás az interperszonális kapcsolatokban: interperszonális kapcsolatokban megélt szélsőségesség – gyors kötődés a másikhoz, „kapaszkodás belé”, majd hirtelen eltávolodás tőle. Ezzel együtt a másik fél könnyen le is értékelődik, mint ember, és az addig felmagasztalt valakiből hirtelen jelentéktelen „senkivé” válik az egyén számára. Ezért a „szerető gyűlölség” kifejezés: akit egyik pillanatban képesek nagyon szeretni, azt a másik pillanatban – például ha elutasítást élnek meg az adott személytől – ugyanolyan intenzíven képesek gyűlölni is
2. instabilitás az énképben: diffúz, kiforratlan identitás, az egyén nem tudja milyen is ő maga, milyen tulajdonságok jellemzik őt, mit preferál, ezáltal céljaiban, a jövőt illetően is sokszor bizonytalan
3. instabilitás a hangulatban: hangulatingadozások akár naponta többször is a szélsőségesen jó (feldobottság) és a szélsőségesen rossz (akár depresszív) hangulat között, melyet sokszor a környezet számára ártalmatlannak, aprónak és jelentéktelennek tűnő események is kiváltanak
4. impulzivitás: meggondolatlan cselekedetek végrehajtására való hajlam, impulzusok azonnali kiélésére való törekvés, a vágyak késleltetésére való képtelenség
5. igyekezet az elhagyás, elhagyatás elkerülésére és szeparációs szorongás: állandó félelem attól, hogy a szeretett személy elhagyja vagy esetleg meghal, amikor éppen nincsen jelen, és ennek következményeképpen megélt intenzív szorongás
6. fekete-fehér gondolkodás: a világ dolgaihoz és az emberekhez történő szélsőséges viszonyulás; valami vagy csak fekete ,vagy csak fehér lehet, „átmenet” (szürke zóna) nincs
7. önsértés: önkárosítás, önbántalmazás bármely módja, például vagdosás, fej falba verése, testrészek ütögetése kemény tárgyakkal, stb.
8. gyakori öngyilkossági késztetések, gondolatok esetleg kísérletek
9. belső ürességérzés: jellemzően egyedüllét során megjelenő, számukra igen nehezen tolerálható érzés
10. függőségek: különösen gyakori a drog- és alkoholfüggőség
11. rossz, nehézkes indulatkezelés: az indulatok kezelése nehézséget okoz számukra – vagy magukat bántalmazva vezetik azokat el, vagy a környezetre „öntik” indulataikat verbális és/vagy fizikai agresszió formájában
12. rossz, nehézkes érzelemszabályozás: képtelenek érzelmeik felett úrrá lenni és azokat a helyzeteknek megfelelően adekvátan szabályozni
13. disszociatív tünetek: időnként emlékezetkiesések, eltávolodás érzés és egyéb, disszociatív zavarokra jellemző tünetek is megjelenhetnek
14. a valósággal való kapcsolat átmeneti megszűnése: átmeneti pszichotikus állapot kialakulása is előfordulhat, amikor az egyén hallucinál (pl. hangokat hall, szokatlan dolgokat lát), vagy téveseszméi vannak a világgal kapcsolatban
15. ismétlődő depresszív időszakok

Minden borderline személyiségzavaros egyénre minden fenti tünet jellemző?

Nem. A borderline személyiségzavart célszerűbb nem egy kategóriaként, hanem egy spektrumként kezelni inkább. Változó, hogy mely tünetek, milyen gyakorisággal, és milyen erősséggel jelentkeznek egy adott személy esetén, így a betegség prognózisa is egyénenként eltérő. Általánosságban azonban elmondható, hogy ami minden érintett személyre jellemző az a „stabilitás az instabilitásban”.

Mi áll a zavar kialakulásának hátterében?

Jellemzően gyermekkori komplex – azaz nem egyszeri, hanem ismételt, „mindennapos” – traumatizáció. Ez lehet bántalmazás (fizikai, szexuális, érzelmi), elhanyagolás, illetve a kettő keveréke. Gyakran jellemző emellett az is, hogy maguk a szülők is érintettek valamilyen pszichiátriai zavar szempontjából, így nem képesek gyermekeikre – a későbbi érzelmileg labilissá váló felnőttre  – ráhangolódni, a gyermekeik érzelmi és fizikai szükségleteit figyelembe venni, és azokat megfelelően kielégíteni. Kiváltképpen nagy az esély borderline személyiségzavar kialakulására akkor is, ha valamelyik vagy mindkét szülő szintén valamilyen fajta személyiségzavarban szenved.

Ez egy gyógyíthatatlan betegség?

Semmiféleképpen sem. Noha nem olyan, mint egy arcüreggyulladás, amire ha beveszünk néhány szem antibiotikumot, elmúlik, de a zavar által okozott igen nagy szenvedést keltő tünetek effektíven enyhíthetők hosszú távon pszichoterápia segítségével. Ehhez azonban néhány alapvető tényező elengedhetetlen. Először is a páciensnek pszichoterápiára alkalmasnak kell lennie: mind jelenlegi állapotában, mind általánosságban. Fontos továbbá, hogy a páciens belássa, probléma van vele, legyen motivációja állapotának javítására, higgyen is abban, hogy tud tenni azért, hogy jobban legyen hosszútávon, és el is fogadja, hogy ennek a pszichoterápia a fő eszköze. Emellett nagyon fontos az is, hogy a pszichoterápia szakember által lefektetett kereteit is tiszteletben tartsa, elfogadja, esetleg a pszichoterápia egy pontján meg is értse, hogy a keretek őt (is) védik és az ő érdekeit (is) szolgálják. Természetesen pszichiáter szakorvos segítségének igénybevétele is sokat javíthat a tüneteken: a hangulatstabilizáló gyógyszerek mérséklik a hangulati kilengéseket, fékezik az impulzivitást és az öngyilkossági gondolatokat, késztetéseket is effektíven csökkentik, míg az antidepresszánsok a tartósan levert, nyomott hangulatot korrigálják és szintén hatnak a szuicid késztetésekre. A gyógyszerek azonban maximum csak egyensúlyban tarthatják az egyént, a problémák gyökerének megszüntetésére elengedhetetlen a pszichoterápia.

Melyik „típusú” pszichoterápia segít legeffektívebben a borderline személyiségzavarban szenvedőknek?

Ez is némileg egyénfüggő, de bizonyos pszichoterápiás módszerek kifejezetten erre a zavarra lettek „kifejlesztve”. Ilyen a dialektikus viselkedésterápia (más néven DBT) és az áttétel fókuszú pszichoterápia (más néven TFP). Segít emellett a sématerápia és a szupportív pszichoterápia is, de általánosságban ennél a betegségnél célszerű azzal számolni, hogy bármely típusú terápiába is kezd bele az egyén, az nem lesz rövid. Hosszú pszichoterápia segítségével azonban jelentős személyiségbeli változásokat lehet eszközölni, és ezzel együtt a szubjektíve is megélt lelkiállapot és pszichés funkcionálás is jelentősen javulni fog.