Az öngyilkosságot övező leggyakoribb tévhitek

1. Az öngyilkosság önző dolog, hiszen ilyenkor az illető saját magán kívül másokra nem gondol, és nem foglalkozik azzal, hogy másokra milyen hatással lesz az elkövetett tette.

Az öngyilkosságot és az öngyilkossági kísérletet azért nem érdemes az önzőség címkével illetni, mert ilyenkor az egyén egy olyan beszűkült tudatállapotban van, amikor nem képes mérlegelni olyan objektív tényezőket, mint például a tettének családjára, ismerőseire, barátaira gyakorolt hatása. Gyakorlatilag egy „csőlátás” alakul ki, amikor az egyetlen dolog, amire a személy gondolni tud ebben az állapotban, az az, hogy az adott helyzetet – jellemzően lelki, pszichikai fájdalmat – megszüntesse és erre egyetlen megoldásnak a helyzetből való kilépést – azaz az élet elhagyását – tartja. A lelki fájdalom, és az annak a hátterében álló élethelyzeti nehézségek vagy mentális betegség tehát hiába lehetne csillapítható más módokon is (például társas támogatás segítségével, pszichiátriai kezeléssel, szociális helyzetének segítséggel történő rendezésével), az egyén ekkor ezekkel az alternatív lehetőségekkel nem is számol, mert a beszűkült tudatállapota miatt ezek létezését nem is képes látni, sem mérlegelni. Tehát a beszűkült tudatállapot elvezet a csőlátáshoz, amely szerint az „alagút végén” csak az öngyilkosság áll, mint egyetlen megoldási mód, az egyén azonban egyáltalán nincs tudatában ennek a folyamatnak, miközben benne van.

2. Aki mondja („hangoztatja”), hogy öngyilkos lesz, sosem teszi meg, mert ez csak figyelemfelkeltés.

Nem igaz. Minden öngyilkossági célzást, kijelentést komolyan kell venni, hiszen az élet védelme mindennél fontosabb. Ráadásul, nincs arra mutató tendencia, hogy csak azok kísérlik végül meg az öngyilkosságot, akik azt megelőzően nem beszélnek/beszéltek róla. Ugyan létezik az úgynevezett „cry for help” jelenség, amikor a személy előre jelzi valaki (jellemzően hozzá közelálló személyek számára) öngyilkossági szándékát, de ezzel általában tudattalanul azt kívánja kommunikálni, jelezni a környezete számára, hogy nincs jól, és segítségre van szüksége záros határidőn belül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy aki „csak” fenyegetőzik, vagy jelzi valaki számára a szándékát, azt nem kell komolyan venni, hiszen a „cry for help”-ek ismétlődésével jellemzően a megkísérelt, és befejezett öngyilkosságok esélye exponenciálisan nő.

3. Csak a pszichiátriai/mentális betegségben szenvedőknek vannak öngyilkossági gondolatai, illetve csak ők kísérelhetnek meg öngyilkosságot.

Megint csak nem igaz. Bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, akár krízishelyzetbe az élete során, amikor aktívan foglalkozik gondolatban az öngyilkosság lehetőségével, vagy akár meg is kísérli azt. Nem kell ahhoz mentális betegnek lenni, hogy az ember ezt lássa az egyetlen megoldásnak, avagy kiútnak az aktuális élethelyzetéből. A fent említett beszűkült tudatállapot és csőlátás tehát bárkinél kialakulhat negatív életesemények, krízishelyzetet okozó traumák, pszichésen megterhelő tartós élethelyzetek hatására.

4. Aki öngyilkosságot kísérel meg, az biztosan depresszióban szenved.

Ez sem teljesen van így. Ugyan a depresszív állapot rendkívül gyakran áll kapcsolatban az öngyilkossággal, jellemzően mégsem csak ebben a betegségben szenvedők kísérlik meg azt. Mi, szakemberek gyakran találkozunk öngyilkossági kísérlettel vagy akár befejezett öngyilkossággal – a teljesség igénye nélkül – különféle egyéb hangulatzavarokban (pl. bipoláris zavarban), skizofréniában, szerhasználati zavarokban és különböző személyiségzavarokban szenvedő pácienseknél is.

5. Aki rendszeresen öngyilkossággal „fenyegetőzik”, az ezt manipulatív szándékkal teszi, hogy elérjen valamit másoknál.

Nem igaz. Aki öngyilkossággal fenyegetőzik, az az adott pillanatban aktuálisan lelki szenvedést él át, melyet sok esetben másképp nem tud lekommunikálni környezete felé, csak az öngyilkosság, mint lehetőség felemlegetésének formájában. Ha ez gyakori, a környezet jellemzően úgy tud segíteni, hogy szakember segítségének igénybevételében támogatja a személyt, hogy megtanulhassa egyéb módon is kifejezni lelki fájdalmát, illetve feltárni az ilyenkor megélt pszichés fájdalom hátterét, gyökereit.

6. Aki öngyilkosságot kísérel meg, az gyenge ember, hiszen „elmenekül” a problémák elől, ahelyett, hogy megoldaná azokat.

Ez egy nagyon gyakori, áldozathibáztató hozzáállás a jelenséghez. Ahogy azt feljebb már kifejtettem, az a személy, aki az öngyilkosságot komolyan fontolgatja, vagy megkísérli, nem lát más megoldást a problémájára, helyzetére, mint az élet elhagyását, a beszűkült tudatállapota miatt (sem). Ez tehát teljesen független a lelki gyengeségtől vagy erősségtől; valaki hiába rendkívül ellenálló és asszertív egyébként, ha az adott helyzettel szemben tehetetlennek érzi magát és reménytelenséget él meg a jövőjével kapcsolatban. Áldozathibáztatás helyett érdemes inkább megértéssel, empátiával fordulni az ilyen helyzetben lévőkhöz, és ha közeli ismerős az illető, társas támogatást nyújtani számára problémái megoldásában, annál is inkább, mivel a beszűkült tudatállapot és csőlátás jellemzően oldódik, ha a személy azt éli meg, hogy (már) nincs teljesen magára hagyva problémái megoldásában.

——————————————————————————————————————————————————————————————

Amennyiben öngyilkossági szándéka van, okvetlenül kérjen professzionális segítséget!

Egy igen hasznos link ehhez: https://ongyilkossagmegelozes.hu